Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül
Sorozatcím: Emlékezések
Raktári szám: 001003
ISBN: 963 07 2533 9
Kiadás éve: 1982
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Méret: 130 * 205 mm, 507 oldal
Állapot: vászonkötés, védőborító széle kopottas, jó
Bertrand Russell 1956. február 26-án, röviddel a könyv megjelenése után a Sunday Times vezető helyén többek között a következőket írta róla: "A könyv utolsó, végtelenül szomorú fejezete ezt a címet viseli: A másodszor is megtört szív. De az emlékiratok mégsem ezzel a fejezettel végződnek, hanem azzal a néhány oldalas Hit, illúziók nélkül című végszóval, amelyben Károlyi megfogalmazta álláspontját és reményeit a világ jövő haladását illetően. Sokakkal ellentétben, akiket a konstruált perek kiábrándítottak az ügy igazába vetett hitből, Károlyi nem engedte meg magának, hogy reakcióssá váljék. Mindvégig meggyőződéses szocialista maradt. Bűnnek és ostobaságnak tekintette például a Nyugat ellenséges magatartását az ébredő Ázsia iránt. A könyv kitűnően van megírva, és olyan kristálytiszta őszinteség árad belőle, ami közéleti emberekben bizony nagyon ritka... Az emlékirat lapjain, akárcsak az életben, tragédia és abszurd komikum egymás mellett, egymással keveredve jelenik meg. Károlyit sok kudarc és tragédia érte életében, de egyetlen szavában sem érezhető semmiféle keserűség. " A. J. P. Taylor angol történész az angol kiadás előszavában így ír Károlyi Mihályról és emlékiratairól. "Károlyi Mihály olyan magyar volt, aki talán mindenki másnál teljesebben egyesítette magában az európai történelem tapasztalatait. Emlékiratainak ez a kötete ritka emberi dokumentum, egy olyan nem mindennapi egyéniség élettörténete, akit a sors, bármily kíméletlen volt hozzá, sohasem tudott térdre kényszeríteni. Károlyiban az volt a rendkívüli, hogy sohasem veszítette el hitét. Kitartott mellette annak ellenére, hogy egyre súlyosabb csalódások és megpróbáltatások érték. Az a Magyarország, amelyben Károlyi felnőtt, arisztokrata vezetés alatt állt, és makacsul nagyhatalomnak tekintette magát... Tisza és társai a Németországgal való szövetség révén akarták megőrizni ezt a nagyhatalmi státust. Károlyi, éppen ellenkezőleg, szakítani akart a német szövetséggel, és Kossuth egykori politikáját folytatva, az akkori nyugati demokráciákhoz akart közelíteni. Más magyarok is álmodoztak erről, de Károlyi volt az egyedüli, aki le tudta vonni ennek a politikának a logikus végkövetkeztetéseit. A nyugati demokráciákkal való szövetség megkövetelte, hogy Magyarország is demokratikus ország legyen. Károlyi az első világháború idején már az általános választójog, a nemzeti egyenjogúság és a földosztás híve volt. Le akarta rombolni a "történelmi" Magyarországot, de csak azért, hogy annak nagyságát új formában megmenthesse. Ha az első világháború előtt - vagy akár alatt - őt követik, Magyarország sorsa, ha sok szenvedés árán is, másként alakul. 1918-ban már késő volt... 1918 volt Károlyi történelmi pillanata. Kormányzásának öt hónapja helyet fog biztosítani számára minden történelemkö
Tájékoztató:
Könyveink korlátozott darabszámúak és megtalálhatóak antikváriumunk honlapján is. Ritkán, de előfordulhat, hogy egy adott könyvet mindkét helyről egyszerre rendelik meg.
A sikertelen megrendelésről emailben tájékoztatjuk és elnézését kérjük.
Szállítás:
- személyes átvétel Győrben, Pápán, Sopronban, Veresegyházán és Budapesten az I. kerületben - költségmentes
- előreutalással futárral egységesen Gránit bank számlára 765 Ft
- átvétel Pick pack pontokon, az ország több, mint 400 Hírlapboltjában, benzinkútján - 750 Ft
- előreutalással a könyv súlyának megfelelően, a postai díjszabás alapján Gránit bank számlára
- külföldre a Paypal rendszerén keresztül történő előreutalással, a postai díjszabás alapján
- Szlovákiába 10 kg-ként 2, 5 euró
Jelenlegi ára: 770 Ft
Az aukció vége: 2013-05-25 08:13
. Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül - Jelenlegi ára: 770 Ft
2013. május 4., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése